A magyar jog főszabálya szerint a hagyatéki eljárás lefolytatására az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye szerint illetékes közjegyző jogosult. Ez azonban nem jelenti egyben azt is, hogy minden magyar állampolgárságú örökhagyó hagyatéki ügyében magyar közjegyző jogosult eljárni. Uniós tagságunk miatt ugyanis közvetlenül alkalmazandóak hazánkban az Európai Unió rendeletei, így az öröklési jogi tárgyú 650/2012/EU rendelet is. Ez alapján pedig azokban az esetekben, ahol az örökhagyó szokásos tartózkodási helye halálának időpontjában egy másik EU tagállamban volt, a hagyatéki eljárás egészét az adott tagállamban kell lefolytatni. Példával illusztrálva: egy Németországba szakadt hazánkfia utáni öröklésre a szokásos tartózkodási helye szerinti hagyatéki bíróság (Nachlassgericht) fog joghatósággal rendelkezni, még akkor is, ha a hagyaték tárgyát Magyarországon található vagyontárgy képezi, és az örökösök is Magyarországon élnek. Ezen felül az alkalmazandó jog is a német lesz, eszerint dől tehát el, hogy ki mit (és mennyit) örököl.
Az örökösök számára ez komoly gyakorlati problémákat vethet fel az örökség megszerzésével kapcsolatban. Tájékozódniuk kell egy külföldi állam jogáról, hogy annak alapján jogosultak-e
öröklésre. Igazolniuk kell az örökösi minőségüket egy külföldi állam hatósága előtt. Adott esetben az idővel is versenyt kell futniuk, hiszen ha időközben lezajlik a hagyatéki eljárás a joghatósággal rendelkező hatóság előtt, akkor póthagyatéki eljárást kell kezdeményezniük az örökösi minőségük elismertetése érdekében. És akkor nem beszéltünk annak a nehézségeiről, ha – jogvita esetén – peres eljárásban kell érvényt szerezniük más érdekelttel szemben az örökösi jogaiknak.
Külön problémakört jelent, ha az örökhagyó után Magyarországon található vagyontárgy, jellemzően ingatlan marad. A 650/2012/EU rendelet hatálya ugyanis nem terjed ki az ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vételére. Tehát abban a szerencsés esetben, ha az örökösnek sikerült elismertetni ezt a minőségét, külön földhivatali eljárás szükséges a tulajdonjogának bejegyeztetéséhez. Ennek egyedüli eszköze az uniós rendeletben meghatározott európai öröklési bizonyítvány (a továbbiakban: EÖB). Az EÖB kiállítására is az örökhagyó utolsó szokásos tartózkodási helye szerinti ország öröklési ügyekben hatáskörrel rendelkező hatósága jogosult. A kiállítása nem hivatalból történik, vagyis az örökösök feladata az EÖB kérelmezése a joghatósággal rendelkező hatóságnál.
Valamelyest könnyítést jelent, hogy a kérelem benyújtása a rendelet által rendszeresített
formanyomtatvány segítségével történik, mely az EU minden hivatalos nyelvén (így magyarul is) azonos tartalommal rendelkezésre áll. Így a példánk szerinti magyar örökösöknek elvileg már „csak” az a feladata, hogy kitöltsék a formanyomtatványt, lefordíttassák és áthelyeztessék a tartalmát a német változatba, és azt – minden jogilag jelentős okirat eredeti példányával vagy hiteles másolatával és hiteles német fordításával megküldjék a német hagyatéki bíróságnak, bízva a legjobbakban.
Az örökösök számára a legnagyobb könnyebbséget azonban az jelenti, ha saját országuk joga szerint, saját országuk hatósága előtt zajlik le a hagyatéki eljárás. Ez azonban csak akkor kerülhető el, ha az örökhagyó még életében gondol erre, és végintézkedésben meghatározza azirányadó jogot. A 650/2012/EU rendelet 22. cikke erre lehetőséget ad, azonban a jogválasztás kizárólag olyan állam jogára vonatkozhat, amelynek az örökhagyó állampolgára. A példánk szerinti örökhagyó tehát akkor jelölheti ki a magyar jogot, ha rendelkezik még magyar állampolgársággal. Fontos végül, hogy a jogválasztás az örökhagyó utáni „öröklés egészére” vonatkozik, tehát nincs lehetőség egyes vagyontárgyakra egyik, más vagyontárgyakra a másik EU tagállam öröklési jogának kijelölésére. Tehát jogválasztás esetén az örökhagyónak a hagyatéki vagyon túlnyomó részének fellelhetősége és az örökösök lakóhelye ismeretében döntenie kell arról, hol kerüljön sor a teljes hagyatékának átadására.
