-
A magyar jog főszabálya szerint a hagyatéki eljárás lefolytatására az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye szerint illetékes közjegyző jogosult. Ez azonban nem jelenti egyben azt is, hogy minden magyar állampolgárságú örökhagyó hagyatéki ügyében magyar közjegyző jogosult eljárni. Uniós tagságunk miatt ugyanis közvetlenül alkalmazandóak hazánkban az Európai Unió rendeletei, így az öröklési jogi tárgyú 650/2012/EU rendelet is. […]
-
30 Már '20
Ügyfeleink kérésére írtunk egy-egy nyomtatvány mintát, mely reményeink szerint a holnap életbe lépő kijárási korlátozás alatt megkönnyíti az alkalmazottak, illetve megbízottak munkába járását: – egyet munkavállaló részére, – egyet pedig megbízott/vállalkozó teljesítéséhez. Érdemes előírni a munkavállalóknak, hogy a nyomtatvány mellett a munkaszerződésüket és/vagy a munkaköri leírásukat is tartsák maguknál. Természetesen a jelen pillanatban nem láthatjuk […]
-
A világkereskedelem árbevételének jelentős része közvetítői típusú szerződésekből (forgalmazási szerződés, kereskedelmi ügynöki szerződés, bizományi szerződés stb.) származik. Ezek közül a forgalmazási (disztribúciós) szerződés előkészítése igényli a legnagyobb körültekintést. Ez a szerződéstípus a szállító (gyártó) és egy vagy több forgalmazó (disztribútor) között szabályozza áruk és szolgáltatások közvetítését. A szerződéskötés indoka, hogy ennek révén a jellemzően multinacionális […]
-
Aligha fog napvilágra kerülni a Buda-Cash-ügy minden részlete. Azonban már az első tájékoztatásokból is a károsultak széles körét – köztük kis- és nagybefektetőket, önkormányzatokat és egyszerű takarékpénztári ügyfeleket – érintő visszaélés körvonalazódik. Az okozott kár meghaladhatja a százmilliárd forintot. Mivel az elkövetés módjáról, illetve az elkövetők kilétéről még kevés információ jelent meg a médiában, az alábbiakban […]
-
A médiának és különböző tanácsadói tájékoztatóknak köszönhetően széles körben elterjedt a híresztelés, hogy az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépését (2014. március 15.) követően a vezető tisztségviselők a cég minden tartozásáért személyesen kötelesek helyt állni, és így gyakorlatilag megszűnik a korlátolt felelősségi társaság intézménye. Véleményünk szerint erről valójában nincsen szó: a kétségtelen szigorítás nem vonatkozik általánosságban […]
-
A pangó hazai ingatlanbefektetések felélénkítése érdekében az Országgyűlés az idén elfogadta a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról (SZIT) szóló törvényt, amellyel egy Nyugat-Európában hosszú évek óta sikeresen működő befektetési módot kíván meghonosítani. A SZIT – a világ több országában létező Real Estate Investment Trust (REIT) mintájára – kedvező adójogi státusszal rendelkező tőzsdei részvénytársaságként, kis- és nagybefektetőktől összegyűjtött […]
-
A legtöbb vállalkozás számára az egyik legfontosabb kérdést jelenti alkalmazottainak, közreműködőinek adózása az Újévben. A jelen cikk keretei között csak a főbb változások alapvonalait tudjuk érinteni, ám ezek áttekintése nélkülözhetetlen a következő év megtervezéséhez.
- Tags:
- 2012
- személyi jövedelemadó
- SZJA
-
15 nov '11
A 2011 végéig hatályos közbeszerzési törvényt számos alkalommal módosították, a változtatások során pedig olyan bonyolulttá és átláthatatlanná vált, hogy elkerülhetetlenné vált egy új törvény megalkotása. A törvényhozó rövidebb, egyszerűbb és áttekinthetőbb szerkezetű jogszabály útján kívánja elérni céljait: a közbeszerzések gyorsítását, a korrupció visszaszorítását és a közpénzek takarékos felhasználását. A 2012. január 1-én hatályba lépő új […]
- Tags:
- közbeszerzés
-
A 141/2011. (VII. 21.) Korm. rendelet 2011. szeptember 1-i hatályba lépésével megújult az ingatlanok időben osztott használatára vonatkozó hazai szabályozás. A jogszabály a legújabb európai uniós normákkal összhangban szabályozza a time-sharing rendszerű ingatlanhasználatot, valamint egyéb speciális üdülési formákat és az ezekhez kapcsolódó tevékenységeket.
- Tags:
- ingatlan
- Timeshare
- üdülési jog
All posts from drsobor
Dr. Sobor Ügyvédi Iroda
- Edömér u. 2. I. em. 2.,, 1113 Budapest, Magyarország
- drsobor@drsobor.hu
- +36 1 781 70 20
- +36 1 781 70 25
Legutóbbi bejegyzések
- Hogyan juthat hozzá a magyar örökös a más EU tagállamban élt örökhagyó hagyatékához?
- Letölthető nyilatkozat minták
- Kizárólagos és szelektív forgalmazási szerződések versenyjogi kérdőjelekkel
- A befektetési vállalkozások vezetőinek felelősségéről a Buda-Cash botrány apropóján
- A vezetői felelősség az új Polgári Törvénykönyv alapján