-
Aligha fog napvilágra kerülni a Buda-Cash-ügy minden részlete. Azonban már az első tájékoztatásokból is a károsultak széles körét – köztük kis- és nagybefektetőket, önkormányzatokat és egyszerű takarékpénztári ügyfeleket – érintő visszaélés körvonalazódik. Az okozott kár meghaladhatja a százmilliárd forintot. Mivel az elkövetés módjáról, illetve az elkövetők kilétéről még kevés információ jelent meg a médiában, az alábbiakban […]
-
A médiának és különböző tanácsadói tájékoztatóknak köszönhetően széles körben elterjedt a híresztelés, hogy az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépését (2014. március 15.) követően a vezető tisztségviselők a cég minden tartozásáért személyesen kötelesek helyt állni, és így gyakorlatilag megszűnik a korlátolt felelősségi társaság intézménye. Véleményünk szerint erről valójában nincsen szó: a kétségtelen szigorítás nem vonatkozik általánosságban […]
Search result for phrase karterites
Dr. Sobor Law Office
- Edömér u. 2. I. em. 2.,, 1113 Budapest, Magyarország
- drsobor@drsobor.hu
- +36 1 781 70 20
- +36 1 781 70 25
Latest Posts
- Hogyan juthat hozzá a magyar örökös a más EU tagállamban élt örökhagyó hagyatékához?
- Letölthető nyilatkozat minták
- Kizárólagos és szelektív forgalmazási szerződések versenyjogi kérdőjelekkel
- A befektetési vállalkozások vezetőinek felelősségéről a Buda-Cash botrány apropóján
- A vezetői felelősség az új Polgári Törvénykönyv alapján